A bölcsődei ellátás igénybevételének feltételei:
  • A bölcsődei ellátást elsősorban az olyan gyermekek számára biztosítjuk, akiknek szülei (nevelői, gondozói) munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, vagy betegségük miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.
  • Ezen belül előnyt kell biztosítani annak a gyermeknek, akit egyedülálló szülő nevel és szülője, gondozója munkaviszonyát hitelt érdemlően igazolni tudja, akivel együtt a családban 3, vagy annál több gyermeket nevelnek és szülője, gondozója, munkaviszonyát hitelt érdemlően igazolni tudja.
  • Akinek a gyermekjóléti szolgálat a gondozási tervében bölcsődei elhelyezést ír elő, az anya egészségi állapota indokolja a gyermek bölcsődei elhelyezését és állapotáról szakorvosi javaslattal rendelkezik,
  • Akinek testi, illetve szellemi fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége.
  • Aki a harmadik életévét betöltötte, de testi, vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, ez a gyermek a negyedik évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető, gondozható bölcsődében.
  • Azt a gyermeket, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, és akinek szülője hitelt érdemlően igazolni tudja munkavégzését, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyát, keresőtevékenységet folytató gyermekgondozási segélyben részesülő személy, akinek gyermeke betöltötte az egyéves kort, és kereső tevékenységét hitelt érdemlően igazolni tudja, vagy szakértői véleménnyel rendelkező sajátos nevelési igényű gyermek.
   Bölcsődei felvételnél a fenti szempontok figyelembevételénél a jelentkezés sorrendje is meghatározó.
 
A felvétel menete:
 
1. A bölcsődei felvétel folyamatos egész évben, az intézményvezető személyes megkeresésével történik.
2. A bölcsődei ellátás igénylése történhet:
a.) a szülők kezdeményezésére, önkéntes alapon, valamint
b.) javaslatra: - védőnői szolgálat,
- gyermekorvos,
- gyermekjóléti szolgálat,
- gyámhatóság,
- Szakértői Bizottság,
- családsegítő intézet által

A hivatalos szervek írásban kezdeményezik, javasolják a bölcsődei ellátást.

3. Az ellátás igénylését a bölcsődevezető az előjegyzési naplóban rögzíti, a gyermek és a szülő adatainak, elérhetőségének, az ellátás megkezdése várható időpontjának megjelölésével. A szülők jelentkezési lapon rögzítik gyermekük bölcsődei elhelyezésére irányuló szándékukat.

4. A bölcsődevezető írásban tájékoztatja a jelentkezett gyermek szüleit a gondozási-nevelési év elején tartandó szülői értekezletről, bölcsődekóstolgatóról.
5. A bölcsődevezető írásban értesíti a szülőt a bölcsődei ellátás megkezdésének időpontjáról.

6. Az ellátás megkezdésekor a bölcsőde és a szülő között megállapodás jön létre az ellátással kapcsolatban, melyet írásba foglalnak.

7. A bölcsődevezető általános tájékoztatást nyújt a szülőnek, aki erről írásban nyilatkozik.

8. A bölcsődei ellátást igénybe vevők nyilvántartása sorszámozott, naplózott, beazonosítható és visszakereshető.

9. A bölcsődei étkeztetés során normatív kedvezmény igénybevételéhez a szülőnek nyilatkozatot kell tennie a megfelelő dokumentumokat csatolva.

10.A bölcsődevezető az ellátás megszűnéséről szintén írásban tájékoztatja a szülőt.


                                                                                                                                  A dokumentumok letölthetőek ITT!